Tizenévesként az ember hány drogmegelőzésen vesz részt?- Ha minimum négyen nem, akkor egyen sem.
Milyen feleslegesnek tartottuk még általános iskolában ezeket az előadásokat. Nem értettük, miért veszik olyan komolyan ezt a látszólag tőlünk oly’ messze álló dolgot. Mára már gimnazista fejjel minden világossá vált.
„A fiatalok 50%-a optimistán tekint a világra, a másik felének nincs pénze drogokra.”
Kisiskolásként mindenki úgy gondola, hogy soha sem fog inni, dohányozni illetve drogozni. Mikor erről beszélnek, büszkeség tölti el a kisfiúkat, s kislányokat, mert azt hiszik, hogy igazuk is lesz.
Ám sajnálatos módon sokan nem tartják be egykori könnyelmű kijelentésüket. Aktív dohányosok lesznek és büszkeségük 4-5 év múlva már csak az lesz, hogy mennyire sikerül berúgni a múlthétvégén. Ez még a „szolidabb” eset. Bármilyen szörnyű, létezik ezeknél egy sokkal komolyabb függőség is. A kábítószer. Szinte minden ember találkozik legalább egy fajtával fiatal évei alatt. Van, aki kipróbálja és persze olyan is van, aki nem. Nem tanulmányoztam az eddig megjelent kutatásokat e téren, ám minden meggyőződéssel merem azt írni, hogy nagyobb arányban vannak azok, kiknek valami köze van illetve volt egyes narkotikumokhoz.
A mai világban „menő” dolognak számít drogozni a fiatalok körében. Fel lehet háborodni, érveket lehet hozni ellene, de e tényen nem lehet változtatni.
Szerencsére elég sok tinédzser elítéli kábítószerfüggő embertársait, próbál rajtuk valahogy segíteni, ám ők nem törődnek ezzel, kinevetik a szerintük „tudatlan” embertömeget.
Hogy miért nőtt meg a kábszerrel élő fiatalok száma az utóbbi években? Nehéz dió, bár én a különféle stílusirányzatok hatására illetve a depresszióra való hajlamosságra tippelnék.
Kábítószer használata és terjesztése bűncselekmény. Nagyon sokan nem veszik komolyan ezt a tényt. Úgy gondolják, hogy miért pont őket kapnák el. Jogos, bár ki tudja, melyik szórakozóhelyen lesznek a rendőrség civilnek öltözött emberei a következő hétvégén?
Jobb vigyázni ezzel s visszaemlékezni gyermeki ártatlanságunk korára, mikor oly’ szilárdan állítottuk, hogy rendes felnőttek leszünk. Mennyi nagyratörő álmunk volt! Vadászrepülő pilótától kezdve állatorvosig.
Merjünk álmodni drogok nélkül is!
2010. február 21., vasárnap
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
azért mert nekünk-ííííígyjóóóóóóóóóóó a faszomat szopja az osszes kibaszott rind gyóóóó igggyyyjóóó azé , semmi depi , semmi stilusiranyzat , egyszerű , csupa moka , a legszarabb film is jo tőle ,baszni mégjobb. smoke weed all day!BÉKE
VálaszTörlésattakúva:D
VálaszTörlésLooooooL x"D
meg mindig vannak nagy almaim es igyekszem minel tobbet megvalositani beloluk de nem hiszem hogy ebben megakadajozna az ha neha hetvegen szivok egy fuves cigit
VálaszTörlésamugy a netfugoseg neha nagyob akadaj az almok valoravaltasaban
VálaszTörlésattól h elteker az ember néha 1-1 cigit , nem lesz rosszabb ember, attól ha iszik 1-1et attól sem...( bár az alkohol ezerszer undorítóbb dolog mint a fű..blőe)
VálaszTörlésigaza volt elsőnek semmi depi semmi stíluzirányzat, inkább hajtok egy cigit és elszívom minthogy a gép előtt üljek mint te te nyomorék egoista köcsög emo....-.-'' csináltass menő csillagtetkókat ( csak minden 2. emonak van) meg lakkozd az elbaszott hajad a béna fejeden,...lefogadom h egy dagadt önbizalomhiányos emo vagy aki itt éli ki magát..szerencsétlen :D